Gyermekkori Kalandok

Ha az ember társaságba megy, általában tudja, hogy mire számíthat. Minden társaságnak megvannak a maga kulcsfigurái.
Ott van először is a társaság középpontja. Jópofa, mindenkit megnevettet a vicceivel, érdekes történeteket mesél, és nem utolsósorban mindig képes arra, hogy a holtpontokon átlendítse a beszélgetést.
Fontos szereplő a majszoló. Ő mással nem is nagyon foglalkozik, csak azzal, hogy asztalról asztalra járva végigkóstolja a tálcák, tányérok kínálatát, majd amikor végzett, kezdje az egészet elölről.
Van az unatkozó, aki mást sem tesz, csak ül egy fotelban, vagy kanapén, látványosan nézegeti az óráját, és közben láthatóan szenved.
A megfigyelő általában leül egy csendes sarokba, és mást sem tesz, csak a többieket nézi, és megfigyeli, ki mivel tölti az idejét, hogyan vesz részt a társasági életben.
Van a "jó pasi" aki jól néz ki, és tisztában is van vele, úgyhogy ennek megfelelően viselkedik. Udvarol, kedves dolgokat mond a hölgyeknek. Az ő párja a "jó csaj", aki flörtölget, kacérkodik, udvaroltat magának.

Természetesen Pannikának is megvan a maga társasági szerepe. Ő egyelőre még nem döntötte el, hogy a felsoroltak közül pontosan melyiket is szeretné teljes egészében magára ölteni, de biztos, ami biztos, több szerepbe is belekóstol, ha éppen valamilyen eseményen vesz részt apával, anyával és Dodókával.

Először általában megfigyelő pozícióba helyezkedik. Kínosan ügyel rá, hogy a társasági esemény helyszínének egy olyan pontján maradjon, ahol túl sok ember nem zavarhatja őt. Ilyen szokott lenni például anya lába - jó szorosan átfonva, apa öle - rendesen befészkelve magát, esetleg egy félreeső fotel vagy kanapé. Néha kiszemel egy-egy virágot, szobanövényt, és annak a takarásából figyeli, hogy az események milyen irányba haladnak.

A következő szerep, amit Pannika felvesz az általában a majszoló. Ezzel lehet őt kibillenteni a megfigyelő pozícióból, bár néha a kettőt keresztezi, és a jellemzőket is ötvözi. Teszem fel, ha valaki megkínálja őt ropival, vagy sós pereccel, esetleg pufival, igyekszik minél többet a kis markába zárni, gondolván, hogy nem akar ő senkit sem zavarni azzal, hogy újra kér. A süteménnyel is pontosan ez a helyzet, bár anya arra felhívja a figyelmét, hogy 2-3 szelet süteménynél több  nem fog elférni a kezében. Pannika ilyenkor megsértődik, és az engedélyezett mennyiséggel visszavonul. Általában a megfigyelő pozícióban eltöltött helyek egyikébe - ez alól kivételt képez anya lába - hiszen aki megsértette, annak nem fog kitüntető figyelmet szentelni.

A megfigyelő és a majszoló pozíció ötvözete után általában a majszoló következik magában. Ilyenkor Pannika már felbátorodik, és nem vonul vissza szerzeményeivel. Sorra kukucskál az asztalra kitett tálakba és tányérokra, és viszonylag rövid mérlegelés után igyekszik minél több finomságot begyűjteni rosszabb időkre. Persze Pannika kinézete alapján senki nem gondolná, hogy a kislánynál vannak rosszabb idők is, azonban Pannika szeret mindenre felkészülni, nem minden nap van ennyiféle finomság az asztalon. Néha kénytelen beérni a leves és főétel kombinációval, ami ugye azért sütemény vagy rágcsálnivaló nélkül nem az igazi.

Az következő szerepkör, amit Pannika magára ölt az általában a jó csaj pozíció. Pannika már így két évesen is tisztában van az értékeivel. A belsőkkel és a külsőkkel is. Ha a belsőkre nem is, de a külsőkre igyekszik felhívni a jelenlévők figyelmét. Tisztában van vele, hogy nagyon fontos a megjelenés, így néha az összejövetel előtt hangos dührohamot kap, ha mondjuk anya katicás pólót akar ráadni, amikor ő már kitalálta, hogy egy rózsaszín cicásat vesz fel. Vagy, ha anya nem azt a szoknyát veszi ki a szekrényből, amit ő szívesen felvenne, attól még a hideg is kirázza. Pannika néha azon gondolkodik, hogy anya ízlése nem teljesen egyezik az övével, de szerencsére általában sikerül megbeszélniük, hogy mi is legyen Pannika parti-öltözéke.
Pannika természetesen a külső értékeire igyekszik felhívni a jelenlévő figyelmét is. Például apa egyik barátját mindig olyan kitüntetett figyelemben részesíti, ha meglátja, rögtön felhúzza neki a pólóját. Mutatja a hasát, és általában ilyenkor rá is bök egyet, hogy apa barátja biztos lehessen benne, hogy ami lát, az egy csini pocak. A pocakmutogatás mellé mosoly és szempilla rebegtetés is jár általában, amitől a jelenlévő fiúk általában elolvadnak. Ennél a momentumnál szoktunk elérkezni a társaság középpontja szerephez.
Pannika általában ezzel szokta befejezni a társasági összejöveteleket. Úgy gondolja, ha túl hamar válna a társaság középpontjává, még a végén kimaradna a virág mögüli nézelődésből, nem beszélve a finomságokról, amit a majszoló szerepkörben eszegethet. Pannika szerint ez így jó, ahogy van.

Egy tavaszi napon, anya, apa és Dodóka megállapodást kötöttek. Említett megállapodás arról szólt, hogy Dodóka régi vágya, hogy eljárhasson focizni teljesülhet, cserébe Dodóka megtanul úszni. A kompromisszumok már csak ilyenek, mindenki felajánl valamit.

Dodóka nagyon szerette a fociedzéseket. Habár a harmadik héten egyszer mondta, hogy nincs nagy kedve menni, de anya eszébe juttatta, hogy nem szabad feladni már az elején, így Dodóka megemberelte magát, és a tettek mezejére, illetve sportcsarnokába lépett. Az edzéseken futott, cselezett, kapura rúgott, és látszott, hogy nagyon élvezi az egészet. Többé szó sem volt arról, hogy nem megy.

Anya egyik nap egy hirdetést vett észre az óvodai faliújságon, amely szerint a közelben úszótábort hirdettek.
A kiragasztott plakát megpecsételte Dodóka és a víz viszonyát - iszonyát.
Anya nagyon megörült, és már aznap délután elújságolta otthon a nagy hírt. Apa is boldog volt, Dodókát viszont nem igazán dobta fel a hír. Ő úgy gondolta, hogy valószínűleg megússza anya mániáját, az úszást. Neki bőven elég az, hogy elringatózik az úszógumiban, esze ágában sincsen a víz alá merészkedni. Ezt meg is mondta anyának és apának, már azon a délutánon, apa azonban emlékeztette őt a megállapodásukra, így a kisfiú számára már nem volt visszaút.

Az ovinak vége lett, és vasárnap este anya és Dodóka összekészítették az úszófelszerelést. Tettek a táskába úszónadrágot, törölközőt, úszósapkát, papucsot, és apa felfújta Dodóka autós úszógumiját is.
Dodóka még mindig nem volt túl lelkes, de anya úgy gondolta, majd megjön a kedve.

Az úszótábor első napján Dodókának nem volt kedve felkelni, de anya addig unszolta, amíg csak felöltözött és megreggelizett, és elindultak az uszodába.
Az edző néni nagyon kedves volt. Köszöntötte a gyerekeket, majd felvetette velük az úszógumikat, és kérte, hogy menjenek be a vízbe. Dodóka csak rázta a fejét, és segélykérőn nézett anyára. Anya a parton mosolygott, és várta, hogy hogyan dönt a kisfia. Dodóka úgy gondolta, ha az úszógumi rajta maradhat, akkor túl nagy baj nem lehet, így bemerészkedett a vízbe.
Néhány gyakorlat erejéig csak ringatóztak a szép tiszta medencében, majd az edző néni megmutatta, hogyan kell fújni a vizet. Dodó anyát nézte, aki csak mosolygott, és elhatározta, hogy erőt vesz magán, ha már ez a kedves szempár így biztatja őt. Arcával közel hajolt a vízhez, és fújni kezdte. Nem volt túl nehéz, egészen ügyes volt benne, egészen addig, amíg az orrába nem ment egy kis víz.
Dodókánál ekkor ugyanis eltört a mécses.
Ki akart menni a vízből, de anya nemet intett a fejével, így ugyan könnyezve, de ott maradt. Az edző néni további instrukciókat adott, de Dodóka semmire nem volt hajlandó. Egy valamit kivéve: bánatos arcot vágva, esdeklőn nézni anyára, hátha megesik rajta a szíve.

Anya a parton közben kissé kétségbeesett. Minden gyerek fújta a vizet, csinálta a gyakorlatokat, csak az ő kisfia szomorkodott, és vacogott a vízben. Próbált mosolyogni, biztatni őt, de Dodóka egyre csak sírt, és rázta a fejét, nem volt hajlandó a gyakorlatokat végezni. Az edzés után egyenesen kijelentette, hogy ő többet biztosan nem jön, mert ez nagyon rossz volt. Anya szomorú volt, úgy gondolta, hogy kisfia megszereti majd a vizet, és lám, nem így történt. A végén a közös csúszdázáson sem volt hajlandó részt venni, pedig azt szemmel láthatóan minden gyerek élvezte.

A következő napon Dodóka nem akart felkelni.
- Dodóka, meglátod, ma sokkal jobb lesz - próbálta biztatni anya.
- Jobb lesz, mert nem megyek - mondta magabiztosan Dodóka.
- Dehogyisnem, majd meglátod. Nem szabad egy alkalom után feladni. Tegnap azt mondta az edző néni, hogy a legfélénkebb gyerekekből lesznek a legügyesebb úszók. Próbáljuk meg!
- Nem - mondta Dodóka, majd a nappaliba ment.
- Dodóka! Ne add fel - kérte apa. - Ha mindenki mindent feladna az első pillanatban, hol tartana most a világ? Próbáld meg még egy pár napot, és ha utána sem tetszik, akkor megbeszéljük újra. De addig vegyél magadon erőt!
- De, ha nem tetszik, akkor pár napot csak - vonta össze a szemöldökét Dodó, majd megreggelizett, felöltözött, és anyával elindultak az uszodába.

Az uszodában Dodóka nem akart lezuhanyozni, pedig az edző néni felhívta rá külön a gyerekek figyelmét, hogy ez kötelező. Anya nagy nehezen beimádkozta a zuhany alá, de Dodóka kedvét ezzel sikerült teljesen elrontania. Utálta az egészet.
Már a medencéhez menet vacogott, és sírásra görbítette a száját, úgy nézett anyára, hogy teljes lehessen anya lelkiismeret-furdalása. A szomorú nézést a vízből is folytatta, úgy delejezte anya tekintetét, hogy anya lássa, mennyire rossz neki.
Anya mérges lett, nem tudta, mit tegyen. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy ott fog ülni a parton, de nem fog ránézni a kisfiára. Arra gondolt, hogy Dodóka arra játszik, hogy anya megsajnálja, csapot-papot otthagyva odarohan hozzá, félrelöki a bámészkodó szülőket, kikapja őt a vízből, és hazáig meg sem állnak.
Anyának ez persze eszébe sem jutott.
Ellenben feltűnően másfelé kezdett nézelődni.
Kikukucskált az ablakon, hogy vajon süt-e még a nap.
Megnézte, hogy az uszodának hány ablaka van, és abból hányat nyitottak ki, hány maradt csukva.
Megfigyelte, hogy a szomszéd csoportban hogyan próbálkoznak a gyerekek kimászni a medencéből a partra.
Beszélgetett közben más anyukákkal, apukákkal is.
Minden csinált, csak Dodókára nem nézett rá.

Aztán egy jó negyed óra elteltével odakukucskált a kisfiára. Dodóka épp ránézett, és csodák-csodájára fülig ért a szája. Anya nem hitt a szemének, és gyorsan elkapta a tekintetét, nehogy Dodóka megint bevágja a "szomorú vagyok, és sanyarú a sorsom" arckifejezést.
Anya azonban nem bírt magával, és néhány pillanat múlva visszanézett. Dodóka még mindig mosolygott.
Öt perc múlva is.
Tíz perc múlva is.
Óra végén pedig lecsúszott a csúszdán. Igaz még úszógumiban, és úgy, hogy felülről a gyerekek tolták a vállát, alulról pedig az edző néni húzta a lábát, de lecsúszott.

Harmadnap Dodóka azt mondta, hogy az úszás jobb, mint a foci. Nem kell annyit futni. És tulajdonképpen igaza van...

Negyedik nap Dodóka hatkor kelt, még a család előtt, felöltözött, majd a konyhában kiosztotta a kenyereket, és a vajat is az asztalra tette. Mikor anya kiment a konyhába, épp a hűtőben ácsorgott.
- Dodóka! Mégis mit csinálsz hajnali hatkor?
- Reggelit készítek a családnak. Leveszed a lekvárt nekem?
- Reggelit? - hitetlenkedett anya. - De mégis miért ilyen korán?
- Mert az úszás miatt korán kell kelni - világosította fel Dodóka anyát.

Dodóka fél órával az indulás előtt az autóban ült.
Nem akart elkésni semmiképp sem.
Mert az úszás a világon a legjobb dolog.
És Dodóka most már minden áldott nap úszni akar, amíg a nap reggel felkel, és este lenyugszik - a negyedik napon délelőtt legalábbis ezt mondta.

Pannika rendkívül élénk társasági életet él. Az egyik kedvenc összejöveteli helyszín a nagyszülőknél van. Az otthonán kívül ez az a hely, ahol igazán meg tudja mutatni igazi arcát.
Persze az odavezető út sem unalmas.
Pannikával semmi sem unalmas.

Amikor anya és apa eltervezik, hogy elmennek Pannikával és Dodókával a nagyszülőkhöz, Pannika már az ébredés pillanatától izgalomban van.
- Megyünk a Malmamához? - kérdezi apát és anyát reggeli közben.
- Igen Pannika, megyünk. Csak reggelizz meg szépen - mondja neki apa, és elé teszi a lekváros kenyeret. A lekvárt a nagymama készítette.
Pannikának evés alatt is csak ezen jár az esze, így, hogy biztos legyen a dolgában, öltözés közben is szeretné tudni, hogy valóban úgy lesz-e, ahogy eltervezték. Ezért újra rákérdez.
- Megyünk a Malmamához? - kérdezi anyát, aki épp a zoknit adja kislánya kezébe.
- Igen Pannika, már megbeszéltük - válaszolja neki anya.
Pannika nagyon örül a programnak. Szeret a nagymamához és a nagypapához menni, már alig várja, hogy ott lehessen. A kocsiban ülve a kapu előtt, hogy tényleg teljesen biztos lehessen a dolgában újra rákérdez. Persze azért egy pici csavart tesz a dologba.
- Anya! Megyünk a Palpapához? - mosolyog.
- Igen Pannika megyünk a nagymamához és a nagypapához. Már többször is megbeszéltük, felesleges mindig megkérdezned.
- Tudom anya - bólint Panni, és boldogan veszi tudomásul, hogy apa végre kikanyarodott az útra, és útban vannak a nagyszülőkhöz.
Az úton a gyerekek nagyon vidámak. Felteszik a napszemüvegüket, majd a sapkájukat, Pannika lerúgja a cipőjét, majd hogy biztos lehessen a napi programban kíváncsian kikukucskál a napszemüvege mögül.
- Apa! Megyünk a Malmamához?
- Igen Pannika megyünk, amint láthatod. Ne aggódj, nemsokára odaérünk!
- Jó apa, jó - bólint Panni, és az utat tanulmányozza, hogy biztos lehessen benne, apa nem fog másfelé kanyarodni, esetleg túl hamar megállni, vagy elhajtani a nagymamáék kapuja előtt. Pannika biztosra szeret menni, ezért felügyeli ezeket a folyamatokat is.
- Anya! - szólítja meg az említett személyt néhány perc múlva, amikor már az út felénél tartanak. Apa sehol nem kanyarodott le az útról, és megállni sem állt meg, Pannikában azonban valami oknál fogva felvetődött a kérdés, hogy talán nem is a nagyszülőkhöz mennek. - A Malmamához és a Palpapához megyünk? - kérdezi kétkedve.
- Igen Pannika. Ezt most már minden kanyarnál meg fogod kérdezni? - nevet anya.
- Igen anya. Jó?
- Rendben van Pannika. De nem szükséges ám állandóan megkérdezned. Ha apával esetleg úgy döntenénk, hogy megváltoztatjuk az úti célunkat, te leszel az első, akit tájékoztatni fogunk. Rendben van?
- Jó anya - helyesel Pannika. - Menjünk, jó? - adja ki az utasítást. Az úton boldogan szemléli a fákat, az elsuhanó házakat, a buszmegállókban álló embereket, majd az egyik körforgalomnál eszébe jut, hogy vajon még mindig biztos lehet-e az eredeti tervben. Kicsit rágódik a dolgon, összevonja a szemöldökét, apáról anyára, anyáról apára néz, mire végre elrebegi a kérdést.
- Megyünk a Malmamához? - kérdezi aggodalmasan.
- Igen Pannika - mondja apa és anya szinte egyszerre.
- Jó - nyugszik meg Pannika, majd leengedi az izgalmaktól feszült vállacskáit. Most már szinte teljesen biztos lehet a dolgában. Innen már csak néhány száz méter, és ott lesznek. Alig várja már.
Apa néhány perc múlva begördül a nagyszülők kapuja elé. Nagymama már a lépcső tetején várja őket, jövetelükre szinte lerepül a kapuhoz.
- Megjöttünk a Malmamáékhoz - suttogja Pannika, hogy mindenki biztos lehessen benne, hogy apa nem rontotta el a célt.

A női táska mindig rejtély.
Egy igazi női táskában, a tulajdonosán kívül senki nem igazodik el.
Kimondható, hogy egy férfi számára mindig rendetlen, amiben semmit nem lehet megtalálni - a kulcscsomó, az iratok, a csoki, a mentolos cukorka csak akkor bukkanak fel, amikor az ismerős női kéz nyúl bele.
Ez a női táskák varázslatos védelmi rendszere.

A női táskákat, azok rejtelmeit nem lehet elég korán elkezdeni tanulmányozni. Így gondolja ezt Pannika is, aki a rengeteg női kiegészítő mellett természetesen a táskák terén is igyekszik minél többet tanulni, illetve a tanultakat újabb és újabb elemekkel kiegészíteni.

Pannika a saját retiküljében tökéletesen eligazodik. Mindig tudja, hogy éppen hova tette benne a kismackót, a hajcsatot, vagy éppen anya szájfényét vagy körömlakkját. A probléma ebben az esetben általában inkább azzal szokott lenni, hogy anya nem tudja, hova tűntek a dolgai. Persze, ha megkérdezi egyetlen szem kislányát, hol lehetnek a holmijai, Pannika határozottan rázza a fejét - fogalma sincs róla, hova tűnhettek. Még csak nem is sejti, hogy anya miket keres. Aztán persze szépen csendben beül a sátrába, és szemlét tart a megszerzett javak felett.

Pannika nemcsak anya kozmetikumaira tart igényt, hanem néhanapján anya táskájára is. Persze úgy gondolja, hogy szó nélkül sokkal jobb megszerezni, hiszen, ha megkérdezi, hogy elveheti-e, esetleg anya nemet mond, és ami még ennél is rosszabb, felteszi egy olyan polcra, ahol nem éri el. 
Ezt a kockázatot még Pannika sem szeretné vállalni, ezért a megszerzendő táskáért indult hadjáratban egyedül dolgozik.
Először kiszemeli az áldozatot. Megnézi, hogy van-e a valaki a közelben, illetve azt, hogy hogyan lehetne a leggyorsabban, legegyszerűbben hozzájutni.
Második lépésként óvatosan megközelíti a táskát.
Végül lecsap rá, és elhurcolja valamilyen biztonságos helyre.
Persze a biztonságos hely egy idő után unalmassá válik. Hiszen mennyivel jobb a karjára akasztani és masírozni vele a házban fel és alá. Esetleg kivinni az udvarra, és ott is sétálni vele egy kicsit. Esetleg homokozni vele...

A legjobb mégis az, amikor induláskor Pannikát, a táskával együtt apa teszi be az autóba. Panni az autós ülésbe, a táska az ülés mellé kerül. Anya beülve az autóba persze nem nézi, hogy mi van Pannika mellett, nyugodtan utaznak egészen az úti célig. Ott aztán Panni és a táska is kikerül az autóból, és anya csodálkozva veszi észre, hogy éppen kedvenc bőr táskája pihen kislánya karján. Mosolyogva nézi, Pannika hogyan akasztja a vállára, és mutatja Dodókának, hogy mennyire csinos vele.
Anya csak mosolyog, nem szól a táska miatt. Tudja, hogy a női táska rejtelmei már két évesen is megérinthetnek egy igazi nőt, és neki mint anyának ezt támogatnia kell. Hiszen ez is egy anya dolga...

Pannika kérdéskultúráját tekintve egészen egyedi fajtáját dolgozta ki annak, hogyan bizonyosodjon meg arról, hogy a kommunikációban szereplő másik fél vajon elfogadja-e az ő nézőpontját. Ez már a kérdésfeltevésének módján is világosan látszik. Ha ugyanis Pannika szeretné, hogy kérdésére pozitív visszajelzést kapjon, nem rest olyan agyafúrtan feltenni a kérdést, hogy arra az ember rögtön rábólintson. Erre egyetlen egy szóval veszi rá a beszélgetőpartnerét: JÓ?

Ha azt nézzük, hogy a kérdések feltevését mikor kezdi, akkor rögtön a reggeli készülődéskor előkerülnek ezek.
Amikor Dodóka megy az oviba, és Pannika is szeretne vele menni, leül az előszobában a kőre, és elkezdi húzni a lábbelijét.
-          Pannika, te hova készülsz? – kérdezi anya a pizsamában és cumival a szájában ücsörgő kislánytól.
-          Megyünk Dodókával, jó? – mondja erősen koncentrálva, ahogy a talpas pizsamájára húzza fel a rózsaszín virágos szandálját.
-          Mi most nem megyünk Pannika, mert Dodóka apával megy el.
-          Megyünk anya, jó? – válaszolja Panni, mintha meg sem hallotta volna anya válaszát, már áll is fel és megy is oda a bejárati ajtóhoz ezzel jelezvén, hogy anya nem a megfelelő választ adta a kérdésére. Ha ezek után anya nem bólint rá a közös reggeli kiruccanásra, Pannika nem rest földhöz vágni a szandálját, és sértődötten bevonulni a gyerekszobába. A legtöbb alkalommal a színes kiselőadáshoz valódi könnyek is járnak, ez főleg akkor fordul elő, ha Pannika nagyon nagyot csalódik.

A kérdések (általában) anyához a délelőtt folyamán is folytatódnak.
-          Anya, eszem kekszet jó? – kérdezi Panni, a szekrény második polcára fellépve, hátha úgy eléri a csomagot. Anya aki épp az ebéd elkészítésével foglalatoskodik, rémülten szalad oda Pannihoz, hogy le ne essen.
-          Pannika, nemsokára lesz ebéd, most már ne egyél kekszet. Még egy negyed óra, és készen is vagyok vele. Jó?
-          Nem, anya, nem jó – húzza össze Panni a szemöldökét. A keksz megtagadásán kívül észrevette ugyanis azt is, hogy anya az ő módszerével próbálja meg belőle kicsikarni az igenlő választ. Panni azonban eldöntötte, hogy nem dől be anyának. Amikor nem figyel oda, újra felkapaszkodik a szekrényre, és igencsak rosszul esik neki, amikor anya újra leveszi, sőt mi több, becsukja előtte a szekrény ajtaját. Sértetten vonul be, hátha a szobájukban még talál egy-két kekszmorzsát, amivel csillapítani tudja éhét.

 Az ebéd utáni alvásnál Panni újra megpróbálja érvényesíteni akaratát.
-          Nem alszunk anya, jó? – kérdezi mosolyogva.
-          De alszunk Pannika, mert úgy leszel nagy és okos kislány – simítja meg a fejét anya.
-          Nem anya, nem – rázza meg a fejét Panni, és rá sem néz anyára, miközben megkérdezi. – Játsszunk anya, jó?
Anya persze nem engedélyezi a játékot az alvásidőben, mondhatni, nem dől be kislánya mesterkedéseinek. Levetkőzteti Pannikát és az ágyba fekteti. Panni pedig szomorkodik néhány másodpercig, aztán már alszik is.

 A délutáni ébredés után aztán újra előkerülnek a jól ismert szóelemek.
-          Anya! – szólítja meg anyát Panni. – Menjünk Dodókáért, jó? Menjünk ki, jó?
-          Rendben van Panni – helyesel anya. – Csak húzd fel a cipődet, és már indulhatunk is.
Panni villámgyorsan megteszi azt, amit anya kér, és már indulnak is.
-          Játszótérre megyünk, jó? – mutat Panni a két sarokkal arrébb található játszótér felé.
-          Nem, most Dodókáért megyünk.
-          Menjünk játszótérre, jó? – erősködik Panni.
-          Ma nem megyünk játszótérre Pannika, ne erősködj – mondja neki anya. Panni pedig mérgelődni kezd.
-          De megyünk. Játszótérre. Jó, anya, jó?
-          Ma nem Pannika. Attól, hogy mindig megkérdezed, hogy jó-e, még nem biztos, hogy rögtön igennel fogok válaszolni – okítja kislányát anya. – Úgyhogy ne rajtam próbálgasd a kérdezési képességeidet.

 Panni anya eme feddésére nem válaszol. Az óvodába menet végiggondolja a kérdezési stratégiájának pro és kontra elemeit. Legyen-e a mondat végén „jó”, vagy ne legyen.
Miután felsorakoztatta az érveket, arra a döntésre jut, hogy ugyan a mondat végi „jó” az esetek egy részében nem működik, legalábbis anyánál, azok, akik még nem ismerték őt ki, biztosan bedőlnek neki.

 Az oviban az éppen almát evő Dodókát meglátva kedvesen rámosolyog.
-          Eszem almádat, jó? – kérdezi a bátyját, Dodóka pedig megkínálja a finom gyümölcsből.
„Lám, van akinél tényleg működik” – néz huncutul Pannika anyára, aki csak finoman megrázza a fejét. Lám, a női erő már két évesen is működik.

A gyermeki félelmek nagyon ijesztők tudnak lenni.
A gyermekek számára legalábbis mindenképpen.
Egy-egy sárkány, vagy boszorkány, napokig, hetekig tudja borzolni a kicsik lelkivilágát is.

Így van ezzel Dodóka is.
Dodó egyébként rendkívül bátor, a végrehajtott hőstettekről nagyon sokszor, és nagyon színesen mesél.
A bátorságra utaló jeleket már a szülők is érzékelik, ugyan kézzel fogható bizonyítékot még nem tapasztaltak. De természetesen hisznek neki.
Dodó félelmek terén rendkívül sokoldalú. Hatalmas fantáziavilágában ott is mesebeli lényt, vagy kitalált állatot lát, ahol egyébként nincs. Lássuk csak, mik is ezek.

Az egyik legelső félelmetes lény, akivel Dodó szembetalálkozott, egy sárkány volt.
Na nem kell megijedni, kedves felnőttek, ez egy viszonylag szolid sárkány volt. Egy feje volt, zöld volt a színe, és tüzet ugyan fújt, de mivel apának is vannak azért varázslatos képességei, viszonylag gyorsan rá lehetett venni, hogy inkább költözzön le a pincébe, ne az aprónépet ijesztgesse. Apa természetesen tudatta vele, ha végiggondolta a tetteit, és az ijesztgetés indítékait, valamint hajlandó megbánást tanúsítani, akkor szóljon, és hazaengedi, hogy aztán a többi sárkányrokonát rémisztgesse. A sárkány néhány napig gondolkodott a pincében, de aztán egyik este arra jutott, hogy unalmas az élet a befőttek és a gyerekbiciklik között, és inkább hazakéredzkedett.

Az esti félelmek következő alanya egy denevér volt. Azt nem lehetett tudni, Dodó honnan szedte, hogy egy denevér ül esténként a kakukkos órán, és onnan figyeli, de mindenesetre több estén keresztül nézte őt az az ádáz vadállat, hogyan alszik. Így anya egyik nap kénytelen volt az idegesítően bámuló állatot kikergetni - a fagyos hidegben még a redőnyt is felhúzta, csak, hogy ki tudjon repülni. Így Dodó végre nyugodtan alhatott.

Ez egészen addig tartott, amíg egy sas fészket nem rakott a szekrény tetején. A fészek ugyan a szülők számára láthatatlan volt, Dodó sem látta sohasem, a sas azonban esténként, amikor anya elénekelte a "Kopott babát" és kiment a szobából, akkor megjelent, és arra várt, hogy Dodó mikor alszik el. Mivel a redőny le volt húzva, berepülni nem tudott, így Dodó arra a következtetésre jutott, hogy nyilván ott lakik. Ha ott lakik, akkor pedig nyilván fészke is van, ami már  ugye tartós lakhatásra utal. Ez pedig egy négyfős háztartásban teljességgel tűrhetetlen.
Anya a végén kihívta az állatrendőrséget, kérve őket, hogy a sast egy természetvédelmi területre szállítsák el. Az állatrendőrség viszonylag gyorsan intézkedett, anya egyik este telefonált, és néhány óra múlva, teljesen hangtalanul, úgy, hogy senki sem vette észre, a sas eltűnt. Azóta sem repült vissza.
Mostanában esténként egy boszorkány tartja lázban a családot. A boszorkány ráadásul rengeteg rosszaságot is csinál, amikre nincs magyarázat. Még Dodó sem tudja, hogyan kerülhettek az ágy alá, a nadrág a szekrény tetejére, a zokni az asztalra. Valószínűleg a boszorkány csinálta. Dodó legalább is ezt mondja. És félelem ide, félelem oda, azért jó, hogy mindenre van magyarázat. A boszorkányok már csak ilyen rendetlenek...

Sétálni jó dolog. Ragyogó tavaszi napsütésben, amikor a szellő lengedez, különösen kellemes.
Nemcsak a testet, de a lelket is felfrissíti.
Kipihentté tesz.
Mindezt persze csak akkor, ha nem egy két éves gyerekkel teszed.
Abban az esetben nyugodtan felejtsd el a pihenést.

Pannika két éves múlt, és sétál. Az oviba az út oda-vissza több, mint három kilométer, ami egy kicsi lánynak gyalog, lássuk be, elég sok.
Mindenesetre Panni hősiesen elindul.
Nem. Természetesen nem hajlandó babakocsiba ülni.
Ő már nagylány, azért azt mutatni kell. Ha benne ül a kocsiban, akkor senki sem fogja tudni.

Gyalog indul neki.
Mivel nagylány, anya kezét sem hajlandó megfogni.
Mit megfogni?
Mellette menni sem nagyon akar.
Anya hiába kéri szép szóval, hiába kéri mérgesen, Panni csak ingatja a fejét, és közben rá sem néz anyára.
Nem akarja a vádló tekintetet magán tudni. Inkább oldalra néz, mintha semmiről sem tudna. Úgy ballag anya mellett.

Panni gyakran lemarad anyától. Mindig talál valami érdekeset.
Néha egy-egy virágon akad meg a szeme, ilyenkor közelebb megy, megszagolja. A virág szépsége gyakran rabul ejti, ilyenkor csak nézi, és csodálja, hogyan alkothatott a természet ilyen gyönyörűséget. Megbabonázva bámulja a virág színét, a szirmok tökéletességet, a levelek rojtozatát.
Anya pedig hősiesen kivár.
Egyelőre legalábbis.

Van olyan eset, amikor Panni bogarat talál. Ilyenkor jó közel hajol, és próbálja megállapítani, hogy az említett "egyén" vajon melyik törzs, melyik fajtájába tartozik.
Mivel Panni nem rovarkutató tudós, nincs tisztában az összes bogárfajtával, így ez a művelet általában hosszabb ideig tart, mint egy szakembernek. Megvizsgálja a bogár méretét, a színét és a mintázatát, a csápok hosszúságát, végül megnézi, milyen hosszúak a lábai. A végére általában összeáll a kép, és Panni büszkén jelenti ki a megoldást:
- Anya nézd! Bogár - mondja, és rendkívül elégedett, hogy ilyen hatalmas felfedezést tett.
Anya megdicséri, és kéri, hogy egy kicsit igyekezzenek, mert soha nem fognak odaérni Dodóért az oviba. Panni ilyenkor bölcsen bólint, futni kezd, de a hatalmas lelkesedés csak addig tart, amíg meg nem pillant valamit, ami jóval érdekesebbnek bizonyul az anya által ígért programnál.

Ilyenek az apró, fehér kavicsok.
Pannika nagyon szereti őket.
Leguggol, majd szemezgetni kezdi őket, egyenként.
- Tic-tac, anya! - mosolyog, miközben ragyognak a szemei.
- Nem Pannika, ez nem cukorka. Ezek kavicsok - válaszolja anya, és megfogja a kezét. - Gyere kérlek, mert elkésünk!
- Jó anya, jó - bólint Pannika, majd megtesz 2-3 métert. Ezután kiszabadítja a kezét.
- Nézd anya! - guggol le újra. - Tic-tac.
- Pannika! Ez nem Tic-tac. Ezek apró kavicsok. Nem szabad őket megenni.
- Anya! Tic-tac - mérgelődik Panni, és hogy nyomatékosítsa a mondandóját, felmarkol egy adag kavicsot. - Nézd! - nyújtja előre a kezét. - Ehetem? - kérdezi felvont szemöldökkel.
- Pannika. Nem eheted! Tegnap megettél több, mint egy fél dobozzal. Az bőven elég volt. Ez pedig egyébként sem cukorka.
- Nem anya, nem - rázza meg a fejét Panni, kiejti kezéből a kavicsokat, és sértődötten elindul. Rá sem néz anyára.

Rosszul esik neki, hogy anya felemlegeti az előző nap délutánját, amikor néhány percre ott maradt a táskája az asztalon. Ő természetesen kíváncsi volt a táska tartalmára. Volt benne a pénztárcán, az iratokon és néhány sminkkelléken túl egy doboz apró fehér cukorka is. Természetes, hogy megkóstolta. Mégis mit várt anya? Ő még csak kétéves, és mint minden kétéves, kíváncsi is.
A cukorka finom volt. Bár kicsit mentolos volt, kicsit csípett, de azért megjárta.
Éppen azon gondolkodott, hogy ehetne még egyet, amikor mozgást hallott, tudta, hogy anya nemsokára visszatér, és a cukros dobozt elveszi tőle. Persze, hogy be kellett biztosítania magát. És egyébként is, csak fél doboznyit töltött be a szájába. Nem ette meg az egészet, gondolt anyára is. És ma délután mit kap vissza? Hogy megevett fél dobozzal. Arról szó sem esik, hogy hagyott is egy féllel. Néha anya olyan igazságtalan tud lenni - gondolja, de azért szedi a lábacskáját közben, mert tudja, hogy oda kell érni az oviba.

Az elhatározás egészen a következő sarokig tart, ahol Pannika meglátja a játszóteret. Nagyon szeret hintázni. Félve anyára tekint, hogy kifürkéssze a szülői szándékot, de anya még csak pillantásra sem méltatja a hintát. Megy, egyenesen előre. Mintha a játszótér ott sem lenne.
- Hinta palinta, anya - mutat Pannika a játszótér fel.
- Most nem hinta palintázunk Pannika. De, ha ügyesen és gyorsan jössz, akkor hazafelé bejöhetünk, jó? - ajánlja fel anya.
Pannika megfontolja, hogy számára mennyire előnyös az együttműködési megállapodás, és mivel semmilyen buktatót nem talál benne, beleegyezik.
Ezután sietni kezd. Annyira rohan, hogy anyának majdnem szaladnia kell mellette. Hiába mondja, hogy ne szaladjon, ő csak megy előre, semmivel nem törődik.
A játszótérért mindent - gondolja.
Most már nem érdekli őt sem fű, sem fa, sem virág. Semmi sem.

Egészen a következő sarokig. Ahol az egyik ház elé épp egy teherautónyi sódert öntöttek.
- Azért vannak még csodák a játszótéren kívül is- gondolja Panni, és leguggol a kupac mellé.

A reggeli készülődés minden gyermekes családban hasonlóképpen zajlik.
Semmi más nem kell hozzá, csak türelem.
Türelem.
Türelem.
Sok türelem.
Na jó, rengeteg türelem kell hozzá.

Persze vannak reggelek, amikor nem. De ezek általában ritkák. Mondjuk évente 1-2.

Anya már hat óra harminc perckor talpon van. Megcsinálja a teát, megkeni a kenyereket vajjal és nagymamaféle baracklekvárral. Pont úgy, ahogy a gyerekek szeretik.
Hét órakor kedvesen megsimogatja Dodóka arcát, hogy ébredjen fel.
Azután a sötétben kiszedi Dodóka aznapi ruháit a szekrényből.
Hét óra öt perckor újra megsimogatja Dodóka arcát, aki még mindig édesdeden alszik. Anya most már kedvesen meg is szólítja.
Ezután a konyhába megy, és elkészíti apa kávéját.
Hét óra tíz perckor, amikor anya visszatér a konyhából, Dodóka még mindig a lóbőrt húzza. Anya most kihagyja a simogatást, inkább finoman megrázza a kisfiú vállát,  de azért kedvesen szól, hogy ébresztő, reggel van.
Hét óra tizenöt perckor, amikor anya benéz a szobába, Dodóka nincs sehol. A hálóban folytatja a kellemes, pihentető tevékenységét, apa karjaiban.
Anya ismét szól, bár már nem olyan kedvesen, hogy el fognak késni, ha nem kelnek.
Apa is, és Dodóka is.
A fiúk meg sem moccannak.
Anya kivár. Hátha ma megtörténik a csoda.
...
...
Nem történik.

Anya kénytelen más eszközökhöz nyúlni. Hangtalanul a redőnyhöz oson, és felhúzza. A reggeli napsugarak megsimogatják Dodóka és apa arcát.
De hiába a csodálatos napsütés, apa és Dodó felháborodnak anya eme tettén, és a fejükre húzzák a takarót.
Ekkor már hét óra huszonhét perc van.
Anya taktikát vált. Úgy érzi, hogy az eddigi kedves, türelmes énje nem ér célt, és emiatt kénytelen előrántani magából a házisárkányt.
Lehúzza a fiúkról a takarót.
Dodóka hisztizni kezd.
Apa méltatlankodik.
Anya elégedett. Végre mindketten felülnek az ágyban.
Dodóka összevont szemöldökkel sorol vissza a szobájába, majd az ágyára ült.
Duzzog egy kicsit.
Öltözni nem öltözik.
Anya az órát nézi, és közben azt számolgatja, ha Dodóka 15 perc alatt fel tudná venni magára a négy ruhadarabot, akkor még pont lenne 15 perce a pohár teára és a szelet lekváros kenyérre.
Anya közben már tudja, hogy ez lehetetlen vállalkozás lesz, hacsak nem segít be.
Elkezdi lehámozni Dodókáról a pizsamát.
Közben arra gondol, hogy fél óra még neki is elég lenne ahhoz, hogy összekészülődjön. Eközben ő azonban megreggelizne, megmosná a fogát, felöltözne, megfésülködne, kisminkelné magát.
Dodóka ezzel szemben 4 ruhadarabbal küzd minimum negyed órát reggelente.
Na nem, mintha egyébként nem tudna gyorsan felöltözni. Ha arról van szó például, hogy játszótérre mennek, két perc alatt felöltözik, a pizsamától a nagykabátig. De most...
Anya öt perc alatt sikeresen átöltözteti a kicsi fiát, és most terelgeti a konyha felé.
- Anya! - mérgelődik Dodóka. - Tudok menni, nem kell kísérni - néz rá összevont szemöldökkel.
- Jó, csak gondoltam, így gyorsabb - mosolyog anya.
- Nem gyorsabb!

Dodóka leül az asztalhoz.
Két percig nézi az elétett tányért.
Közben felfedezi, hogy az egyik kedvence a reggeli. Ennek szemmel láthatóan nagyon örül.
Harap egyet...
Harap még egyet...
Aztán elgondolkozik.
Anya ezalatt Dodókát nézi, és az jár a fejében, hogy mik lehetnek azok a dolgok, amiken egy öt éves kisfiú anyira el tud gondolkodni, hogy közben még a falatot is elfelejti rágni.
Atomfizika tételek?
A környezeti katasztrófák megelőzésének módjai?
Az időutazás bizonyíthatóságának képlete?
Dodó ekkor nagyon komolyan ránéz anyára:
- Te anya! - kezdi a megszólítást, hogy anya biztosan vegye magára a dolgot. - Azt mindenképpen el szeretném mondani, hogy én nagyon örülök neki, hogy te vagy az anyukám.
- Ennek örülök - mosolyog anya.
- Én is - mondja Dodó, majd harap egyet a kenyérből.
Anya ezután elpakol a mosogatóba, és felhúzza a cipőjét.
Dodó végez a kenyér felével. Közben nagyokat gondolkodik.
Megmossa a fogát, és  8 óra 10 perckor útra kész, már csak a cipő van hátra. Meg a puszi.
Apa már a kocsiban ül, Dodó rohan, nehogy elkéssen az oviból.
Hiába no, ez a nagyfiúk sorsa.

Eközben Pannika édesdeden alszik.

 

Panni szeme kék.
Panni kedvenc színe a kék.
Ez egyelőre vitathatatlan.
Hogy a két dolog kapcsolatban áll-e egymással, egyelőre még nem tudni. Bizonyos azonban, hogy egyszer ki fog derülni.

Panni, hogy kedvenc színét, a kéket másokkal is megkedveltesse, minden lehetséges alkalommal előhozza azt.
Különös hangsúlyt fektetve a "kék" szócskára, hogy mindenki tudja, hogy ő valóban a kékre gondolt, és nem a pirosra, a zöldre, vagy a sárgára.
Ő csakis egy színre gondol.
Ez pedig a kék.

A kék jár a fejében, amikor felkel reggel.
- Azt kérem anya! Azt a kéket- mondja Panni, ahogy áll a kiságyban, miközben rámutat a köntösére, amin egy cica van. A köntös lila. És a cica is az.
- Pannika! Az a köntös lila.
- Jó anya! - bólint Panni okosan. - Azt a kéket kérem.
Anya összevonja a szemöldökét, és odanyújtja a köntöst. Pannika elégedetten érte nyúl. Erre gondolt.

Az ebédhez készülve újra előkerül a kék szín.
- Melyiket szeretnéd megenni Pannika? - kérdezi anya az ebédnél.
- Azt kérem. Azt a kéket - mutat Panni az egyik rántott húsra, ami köztudottan nem kék. Jó esetben legalábbis. Anya erre kedvesen felhívja a figyelmét.
- Pannika, az a rántott hús, az nem kék, hanem barna.
- Jó anya - bólogat Panni, és közben kedvesen mosolyog anyára. - Azt kérem. Azt a kéket - mondja újra, majd elégedetten enni kezd, amikor anya fejcsóválás közepette a tányérjára teszi a kért ételt.

A kék szín más alkalommal is előkerül, amikor Pannika a kertben játszik.
- Nézd anya! Kék virág - mutat egy sárga tulipánra.
- Pannika, az egy sárga tulipán - tanítgatja anya türelmesen. - Tudod melyik a kék szín? Az ég színe, na, az például kék. De ez a tulipán, ez sárga.
- Jó anya - vonja össze a szemöldökét Pannika. - Szagolom a virágot! Azt a kéket - indul el a sárga tulipán felé. - Szép kék! - mondja, hogy nyomatékosítsa, majd aggódva nézi anyát.
Úgy véli, anya színfelismerő képessége sajnos nem éri el az átlagos szintet, anyának valószínűleg fogalma sincsen a színekről. A kékről legalábbis semmiképpen.

A kék színnek estére is jut szerep.
- Melyik mesét olvassam ma este? - kérdezi anya, miközben leül Dodóka ágyára. Dodó már hozza is az egyik könyvét, Pannika azonban nem mozdul az ágyról. Lustán egy könyvre mutat.
- Azt kérem anya! Azt a kéket - mondja magabiztosan.
Anya a kért könyvre néz.
A kért könyv kék.
- Pannika! Te megtanultad, hogy melyik a kék szín - mondja büszkén anya.
- Igen anya - húzza ki magát Panni magabiztosan. - Az a könyv az. Az a kék.

Pannika igazi nő. Ez már most látszik.

Még ugyan alig két éves, de már pont azzal a kacér mosollyal bűvöli a férfinem képviselőit (köztük Dodókát, apát és a nagypapát), amivel egy tapasztaltabb kamaszlány a fiúkat.

Kezdjük ott, hogy Pannika odavan az ékszerekért. Nem kell neki arany, vagy drágakő, egyszerűen megelégszik azzal, ha anya kiszortírozott ékszerei közül az egyik gyöngysort a nyakába akaszthatja, és azzal masírozhat fel és alá a házban. Ilyenkor természetesen első útja a tükörhöz vezet, ahol megbizonyosodik arról, hogy a gyöngy illik az arcformájához, a gyöngy színe a szeméhez, a lánc hossza a magasságához, és az egész jelenség, amelyet a tükörben lát, felér egy optikai élménnyel. Amikor biztossá válik, hogy a látvány igazán irigylésre méltó, vet még egy pillantást, szigorúan a válla fölött, a háta mögé a tükörbe, aztán elindul megkeresni a ház férfitagjait. Ha szerencséje van, akkor hamar ráakad valamelyikükre az egyik szobában, esetleg a konyhában, vagy rányit apára, miközben borotválkozik. Apa természetesen el van ájulva, hogy milyen csinos, elegáns az ő kislánya, és milyen jó érzékkel válogatja össze a kiegészítőit. Pannika ezt mindössze egy szelíd, visszahúzódó mosollyal nyugtázza, ebben a mosolyban azonban minden benne van.

Miután apa kiálmélkodta magát a kislánya szépségén, Pannika elindul megkeresni a következő alanyt. Természetesen Dodókára esik a választása, aki épp a szobájukban színez.
-          Dodóka! – kezdi a szobába lépve.
-          Szia Panni– köszönti őt a bátyja, Panninak háttal, fel sem nézve az autós színezőből.
-          Dodóka, nézz! – szólítja fel őt Panni az általa kínált látványosság megszemlélésére.
-          Várjál Panni, most színezek! – mondja Dodó oda sem pillantva, épp kitört a piros ceruza hegye, most inkább ezen bosszankodik.
-          Dodóka, nézz! – mondja most már kicsit türelmetlenül Pannika. Dodó a ceruzák között keres, kellene az a piros, mert még nem készült el a karosszéria színezésével.
-          Nyugalom, mindjárt nézlek, de most szükségem van egy ceruzára – rázza le Dodóka céltudatos kishúgát.
-          Dodóka, nézz! Most! – toppant Panni, mire Dodóka csóválni kezdi a fejét, és hátranéz.
-          Te elég akaratos kislány vagy – mondja neki mosolyogva.
-          Kislány vagy – mondja Panni, megfeledkezve arról, mi is volt a jövetele célja.
-          Kislány vagyok? – nevet Dodó. – Hát én azt nem hiszem. Te vagy a kislány.
-          Kislány – mosolyog Panni.
-          Igen, kislány vagy – bólogat Panni.
-          Kislány vagy.
-          Nem, te vagy a kislány, Panni! – mondja most már kissé mérgesen Dodóka.
-          Kislány, Panni– nyugtázza Pannika a felvetődött kérdést, hogy akkor most melyikük is a kislány kettőjük közül. Mikor megbizonyosodott róla, hogy a szóban forgó személy, valószínűsíthetően ő lesz, kedvesen elmosolyodik, majd felhívja Dodóka figyelmét a jövetele eredeti céljára – Dodóka, nézz!
-          Jaj, milyen csinos vagy – mondja Dodó mosolyogva. – Elcsented anya nyakláncát? Nem fog neki örülni.
-          Fog örülni – hajtja oldalra a fejét Pannika. – Dodóka nézz!
-          Már mondtam, hogy csinos vagy – mondja Dodóka, majd nagyon sóhajt a női természet eme jellemzője felett, hogy a nőket dicsérni kell, és visszafordul a színezőhöz. – Nem tudod, hol van a másik piros ceruzám? – kérdezi, de Pannika felismerve, hogy ez a helyzet már nem róla szól, inkább odébbáll.

Bemegy anyához a konyhába. Anya szintén megdicséri, milyen ügyesen választotta meg Pannika a szeme színéhez illő nyakláncot.
Pannika elégedett.
Mindenki megdicsérte, mindenkinek tetszett.
Kimegy a konyhából, vet még egy pillantást magára a tükörben, majd a nyakláncot leveszi, és amikor megbizonyosodik róla, hogy senki nem néz oda, belerejti apa cipőjébe.
Csak a biztonság kedvéért.
Vagy, hogy amikor apa másnap felveszi a cipőjét, akkor is emlékezzen rá, hogy az ő kicsi lánya, ebben a nyakláncban milyen csinos is volt.

Amikor végzett, elégedetten bemegy Dodókához, és a kezébe nyom egy ceruzát.
Pont egy pirosat.
Hiszen Pannika nemcsak szép, de mindig mindent megold.
Hiszen a nők ilyenek.