Pannika rendkívül élénk társasági életet él. Az egyik kedvenc összejöveteli helyszín a nagyszülőknél van. Az otthonán kívül ez az a hely, ahol igazán meg tudja mutatni igazi arcát.
Persze az odavezető út sem unalmas.
Pannikával semmi sem unalmas.
Amikor anya és apa eltervezik, hogy elmennek Pannikával és Dodókával a nagyszülőkhöz, Pannika már az ébredés pillanatától izgalomban van.
- Megyünk a Malmamához? - kérdezi apát és anyát reggeli közben.
- Igen Pannika, megyünk. Csak reggelizz meg szépen - mondja neki apa, és elé teszi a lekváros kenyeret. A lekvárt a nagymama készítette.
Pannikának evés alatt is csak ezen jár az esze, így, hogy biztos legyen a dolgában, öltözés közben is szeretné tudni, hogy valóban úgy lesz-e, ahogy eltervezték. Ezért újra rákérdez.
- Megyünk a Malmamához? - kérdezi anyát, aki épp a zoknit adja kislánya kezébe.
- Igen Pannika, már megbeszéltük - válaszolja neki anya.
Pannika nagyon örül a programnak. Szeret a nagymamához és a nagypapához menni, már alig várja, hogy ott lehessen. A kocsiban ülve a kapu előtt, hogy tényleg teljesen biztos lehessen a dolgában újra rákérdez. Persze azért egy pici csavart tesz a dologba.
- Anya! Megyünk a Palpapához? - mosolyog.
- Igen Pannika megyünk a nagymamához és a nagypapához. Már többször is megbeszéltük, felesleges mindig megkérdezned.
- Tudom anya - bólint Panni, és boldogan veszi tudomásul, hogy apa végre kikanyarodott az útra, és útban vannak a nagyszülőkhöz.
Az úton a gyerekek nagyon vidámak. Felteszik a napszemüvegüket, majd a sapkájukat, Pannika lerúgja a cipőjét, majd hogy biztos lehessen a napi programban kíváncsian kikukucskál a napszemüvege mögül.
- Apa! Megyünk a Malmamához?
- Igen Pannika megyünk, amint láthatod. Ne aggódj, nemsokára odaérünk!
- Jó apa, jó - bólint Panni, és az utat tanulmányozza, hogy biztos lehessen benne, apa nem fog másfelé kanyarodni, esetleg túl hamar megállni, vagy elhajtani a nagymamáék kapuja előtt. Pannika biztosra szeret menni, ezért felügyeli ezeket a folyamatokat is.
- Anya! - szólítja meg az említett személyt néhány perc múlva, amikor már az út felénél tartanak. Apa sehol nem kanyarodott le az útról, és megállni sem állt meg, Pannikában azonban valami oknál fogva felvetődött a kérdés, hogy talán nem is a nagyszülőkhöz mennek. - A Malmamához és a Palpapához megyünk? - kérdezi kétkedve.
- Igen Pannika. Ezt most már minden kanyarnál meg fogod kérdezni? - nevet anya.
- Igen anya. Jó?
- Rendben van Pannika. De nem szükséges ám állandóan megkérdezned. Ha apával esetleg úgy döntenénk, hogy megváltoztatjuk az úti célunkat, te leszel az első, akit tájékoztatni fogunk. Rendben van?
- Jó anya - helyesel Pannika. - Menjünk, jó? - adja ki az utasítást. Az úton boldogan szemléli a fákat, az elsuhanó házakat, a buszmegállókban álló embereket, majd az egyik körforgalomnál eszébe jut, hogy vajon még mindig biztos lehet-e az eredeti tervben. Kicsit rágódik a dolgon, összevonja a szemöldökét, apáról anyára, anyáról apára néz, mire végre elrebegi a kérdést.
- Megyünk a Malmamához? - kérdezi aggodalmasan.
- Igen Pannika - mondja apa és anya szinte egyszerre.
- Jó - nyugszik meg Pannika, majd leengedi az izgalmaktól feszült vállacskáit. Most már szinte teljesen biztos lehet a dolgában. Innen már csak néhány száz méter, és ott lesznek. Alig várja már.
Apa néhány perc múlva begördül a nagyszülők kapuja elé. Nagymama már a lépcső tetején várja őket, jövetelükre szinte lerepül a kapuhoz.
- Megjöttünk a Malmamáékhoz - suttogja Pannika, hogy mindenki biztos lehessen benne, hogy apa nem rontotta el a célt.
