Pannika igazi nő. Ez már most látszik.
Még ugyan alig két éves, de már pont azzal a kacér mosollyal bűvöli a férfinem képviselőit (köztük Dodókát, apát és a nagypapát), amivel egy tapasztaltabb kamaszlány a fiúkat.
Kezdjük ott, hogy Pannika odavan az ékszerekért. Nem kell neki arany, vagy drágakő, egyszerűen megelégszik azzal, ha anya kiszortírozott ékszerei közül az egyik gyöngysort a nyakába akaszthatja, és azzal masírozhat fel és alá a házban. Ilyenkor természetesen első útja a tükörhöz vezet, ahol megbizonyosodik arról, hogy a gyöngy illik az arcformájához, a gyöngy színe a szeméhez, a lánc hossza a magasságához, és az egész jelenség, amelyet a tükörben lát, felér egy optikai élménnyel. Amikor biztossá válik, hogy a látvány igazán irigylésre méltó, vet még egy pillantást, szigorúan a válla fölött, a háta mögé a tükörbe, aztán elindul megkeresni a ház férfitagjait. Ha szerencséje van, akkor hamar ráakad valamelyikükre az egyik szobában, esetleg a konyhában, vagy rányit apára, miközben borotválkozik. Apa természetesen el van ájulva, hogy milyen csinos, elegáns az ő kislánya, és milyen jó érzékkel válogatja össze a kiegészítőit. Pannika ezt mindössze egy szelíd, visszahúzódó mosollyal nyugtázza, ebben a mosolyban azonban minden benne van.
Miután apa kiálmélkodta magát a kislánya szépségén, Pannika elindul megkeresni a következő alanyt. Természetesen Dodókára esik a választása, aki épp a szobájukban színez.
- Dodóka! – kezdi a szobába lépve.
- Szia Panni– köszönti őt a bátyja, Panninak háttal, fel sem nézve az autós színezőből.
- Dodóka, nézz! – szólítja fel őt Panni az általa kínált látványosság megszemlélésére.
- Várjál Panni, most színezek! – mondja Dodó oda sem pillantva, épp kitört a piros ceruza hegye, most inkább ezen bosszankodik.
- Dodóka, nézz! – mondja most már kicsit türelmetlenül Pannika. Dodó a ceruzák között keres, kellene az a piros, mert még nem készült el a karosszéria színezésével.
- Nyugalom, mindjárt nézlek, de most szükségem van egy ceruzára – rázza le Dodóka céltudatos kishúgát.
- Dodóka, nézz! Most! – toppant Panni, mire Dodóka csóválni kezdi a fejét, és hátranéz.
- Te elég akaratos kislány vagy – mondja neki mosolyogva.
- Kislány vagy – mondja Panni, megfeledkezve arról, mi is volt a jövetele célja.
- Kislány vagyok? – nevet Dodó. – Hát én azt nem hiszem. Te vagy a kislány.
- Kislány – mosolyog Panni.
- Igen, kislány vagy – bólogat Panni.
- Kislány vagy.
- Nem, te vagy a kislány, Panni! – mondja most már kissé mérgesen Dodóka.
- Kislány, Panni– nyugtázza Pannika a felvetődött kérdést, hogy akkor most melyikük is a kislány kettőjük közül. Mikor megbizonyosodott róla, hogy a szóban forgó személy, valószínűsíthetően ő lesz, kedvesen elmosolyodik, majd felhívja Dodóka figyelmét a jövetele eredeti céljára – Dodóka, nézz!
- Jaj, milyen csinos vagy – mondja Dodó mosolyogva. – Elcsented anya nyakláncát? Nem fog neki örülni.
- Fog örülni – hajtja oldalra a fejét Pannika. – Dodóka nézz!
- Már mondtam, hogy csinos vagy – mondja Dodóka, majd nagyon sóhajt a női természet eme jellemzője felett, hogy a nőket dicsérni kell, és visszafordul a színezőhöz. – Nem tudod, hol van a másik piros ceruzám? – kérdezi, de Pannika felismerve, hogy ez a helyzet már nem róla szól, inkább odébbáll.
Bemegy anyához a konyhába. Anya szintén megdicséri, milyen ügyesen választotta meg Pannika a szeme színéhez illő nyakláncot.
Pannika elégedett.
Mindenki megdicsérte, mindenkinek tetszett.
Kimegy a konyhából, vet még egy pillantást magára a tükörben, majd a nyakláncot leveszi, és amikor megbizonyosodik róla, hogy senki nem néz oda, belerejti apa cipőjébe.
Csak a biztonság kedvéért.
Vagy, hogy amikor apa másnap felveszi a cipőjét, akkor is emlékezzen rá, hogy az ő kicsi lánya, ebben a nyakláncban milyen csinos is volt.
Amikor végzett, elégedetten bemegy Dodókához, és a kezébe nyom egy ceruzát.
Pont egy pirosat.
Hiszen Pannika nemcsak szép, de mindig mindent megold.
Hiszen a nők ilyenek.
