Ha valaki nem tudná, már a 2 éveseknek is van öntudatok.
Így van ezzel Pannika is, aki a hatalmas mosolyok, a hatalmas ölelések, és a hatalmas öntudat gyermeke.
Pannikát nagyon könnyű megsérteni.
Megbántani.
Megsebezni a lelkét.
Elég hozzá egyetlen apró mozzanat. Egy tett, ami nem tűr bocsánatot.
Hogy mikre gondolok? Hétköznapi dolgokra.
Például olyanokra, hogy anya nem minden reggel szeretne fél 6 körül kelni. Hiába no, van ilyen, hogy az ember egyszer csak azt mondja: „Ma nem. Ma sokáig alszom. 7-ig fel sem kelek.” Úgy vélem, ez bocsánatos bűn lehet, amit azért egyszer-egyszer elnéz az ember az édesanyjának. Kivéve persze Pannikát. Az ő szemében a bűn, az bűn. Nem lehet kicsi vagy nagy.
Vagy ott van például az, eset, amikor Pannika megtalálja apa bélyegzőjét.
A bélyegző izgalmas dolog, szép kék nyomatokat lehet vele csinálni. Tulajdonképpen bárhova. Először persze mindig a papíron kezdődik, ebbe anya is beleegyezését adja. De ahogy anya figyelme egy kicsit elterelődik, mert teszem fel, kiszedi a ruhát a mosógépből, vagy készít magának egy kávét, Pannika másodpercek alatt képes eljutni a ház bármely pontjára, amelyet kigondolt magának bélyegzési alanyként. Ezek persze általában olyan pontok, amelyek, ha lenne egy bélyegzési tiltólista, a tetején szerepelnének: frissen mosott ágynemű, persze a hófehér vasalt lepedővel; apa kék, csíkos inge; az előszoba fala; anya hófehér huzatú fotelje.
Pannika azonban szeret a tilosban járni.
Bélyegzőügyileg mindenképp.
Legutóbb a fotelra csapott le, amiért anya rászólt, és elvette tőle a bélyegzőt.
Pannika dühbe gurult. Ilyet nem lehet vele megtenni. Pedig olyan szépen elgondolta, anya pedig csak úgy, mindenféle teketóriázás nélkül keresztülhúzta a számítását.
Ez megbocsáthatatlan.
Még anyának is.
Ez a tett megtorlást követel.
Kapóra jött, Dodóka egyik fröccsöntött focista babája.
Panni dühösen nézett anyára, majd elvette az asztalról a bábut, felemelte a kezét, bemérte a célpontot, és lőtt.
A bábu azonban az áldozat mellett esett le.
Anya először nem értette, hogy mi történt, de gyors észjárású, így pillanatok alatt összeállt a kép.
Pannika törleszteni szeretett volna, az őt ért sérelemért.
Mondhatnánk úgy is, hogy meg akart fizetni anyának. Le akart számolni anyával.
„Egy ilyen öntudatos kislánnyal ezt nem lehet megtenni” – gondolhatta az öntudat gyermeke, anya azonban nem értett vele egyet.
Pannika most büntetésben ül.
Gondolkozhat azon, hogy vajon jogos volt-e a tette.
Ha majd szól anyának, hogy végiggondolta az elégtétel indokoltságát, akkor anya majd megbeszéli vele az egész helyzetet.
Hogy nem lehet csak úgy meggondolatlanul dobálózni. Nemcsak másban, magában is kárt tehet.
És ha Pannika rábólintott, hogy tisztában van vele, hogy jó, akkor anya majd össze-vissza puszilgatja, és elolvassa a kedvenc könyvéből az egyik mesét.
Addig azonban Pannika kénytelen lesz számot vetni magával, és a cselekedeteivel.
