Egy tavaszi napon, anya, apa és Dodóka megállapodást kötöttek. Említett megállapodás arról szólt, hogy Dodóka régi vágya, hogy eljárhasson focizni teljesülhet, cserébe Dodóka megtanul úszni. A kompromisszumok már csak ilyenek, mindenki felajánl valamit.
Dodóka nagyon szerette a fociedzéseket. Habár a harmadik héten egyszer mondta, hogy nincs nagy kedve menni, de anya eszébe juttatta, hogy nem szabad feladni már az elején, így Dodóka megemberelte magát, és a tettek mezejére, illetve sportcsarnokába lépett. Az edzéseken futott, cselezett, kapura rúgott, és látszott, hogy nagyon élvezi az egészet. Többé szó sem volt arról, hogy nem megy.
Anya egyik nap egy hirdetést vett észre az óvodai faliújságon, amely szerint a közelben úszótábort hirdettek.
A kiragasztott plakát megpecsételte Dodóka és a víz viszonyát - iszonyát.
Anya nagyon megörült, és már aznap délután elújságolta otthon a nagy hírt. Apa is boldog volt, Dodókát viszont nem igazán dobta fel a hír. Ő úgy gondolta, hogy valószínűleg megússza anya mániáját, az úszást. Neki bőven elég az, hogy elringatózik az úszógumiban, esze ágában sincsen a víz alá merészkedni. Ezt meg is mondta anyának és apának, már azon a délutánon, apa azonban emlékeztette őt a megállapodásukra, így a kisfiú számára már nem volt visszaút.
Az ovinak vége lett, és vasárnap este anya és Dodóka összekészítették az úszófelszerelést. Tettek a táskába úszónadrágot, törölközőt, úszósapkát, papucsot, és apa felfújta Dodóka autós úszógumiját is.
Dodóka még mindig nem volt túl lelkes, de anya úgy gondolta, majd megjön a kedve.
Az úszótábor első napján Dodókának nem volt kedve felkelni, de anya addig unszolta, amíg csak felöltözött és megreggelizett, és elindultak az uszodába.
Az edző néni nagyon kedves volt. Köszöntötte a gyerekeket, majd felvetette velük az úszógumikat, és kérte, hogy menjenek be a vízbe. Dodóka csak rázta a fejét, és segélykérőn nézett anyára. Anya a parton mosolygott, és várta, hogy hogyan dönt a kisfia. Dodóka úgy gondolta, ha az úszógumi rajta maradhat, akkor túl nagy baj nem lehet, így bemerészkedett a vízbe.
Néhány gyakorlat erejéig csak ringatóztak a szép tiszta medencében, majd az edző néni megmutatta, hogyan kell fújni a vizet. Dodó anyát nézte, aki csak mosolygott, és elhatározta, hogy erőt vesz magán, ha már ez a kedves szempár így biztatja őt. Arcával közel hajolt a vízhez, és fújni kezdte. Nem volt túl nehéz, egészen ügyes volt benne, egészen addig, amíg az orrába nem ment egy kis víz.
Dodókánál ekkor ugyanis eltört a mécses.
Ki akart menni a vízből, de anya nemet intett a fejével, így ugyan könnyezve, de ott maradt. Az edző néni további instrukciókat adott, de Dodóka semmire nem volt hajlandó. Egy valamit kivéve: bánatos arcot vágva, esdeklőn nézni anyára, hátha megesik rajta a szíve.
Anya a parton közben kissé kétségbeesett. Minden gyerek fújta a vizet, csinálta a gyakorlatokat, csak az ő kisfia szomorkodott, és vacogott a vízben. Próbált mosolyogni, biztatni őt, de Dodóka egyre csak sírt, és rázta a fejét, nem volt hajlandó a gyakorlatokat végezni. Az edzés után egyenesen kijelentette, hogy ő többet biztosan nem jön, mert ez nagyon rossz volt. Anya szomorú volt, úgy gondolta, hogy kisfia megszereti majd a vizet, és lám, nem így történt. A végén a közös csúszdázáson sem volt hajlandó részt venni, pedig azt szemmel láthatóan minden gyerek élvezte.
A következő napon Dodóka nem akart felkelni.
- Dodóka, meglátod, ma sokkal jobb lesz - próbálta biztatni anya.
- Jobb lesz, mert nem megyek - mondta magabiztosan Dodóka.
- Dehogyisnem, majd meglátod. Nem szabad egy alkalom után feladni. Tegnap azt mondta az edző néni, hogy a legfélénkebb gyerekekből lesznek a legügyesebb úszók. Próbáljuk meg!
- Nem - mondta Dodóka, majd a nappaliba ment.
- Dodóka! Ne add fel - kérte apa. - Ha mindenki mindent feladna az első pillanatban, hol tartana most a világ? Próbáld meg még egy pár napot, és ha utána sem tetszik, akkor megbeszéljük újra. De addig vegyél magadon erőt!
- De, ha nem tetszik, akkor pár napot csak - vonta össze a szemöldökét Dodó, majd megreggelizett, felöltözött, és anyával elindultak az uszodába.
Az uszodában Dodóka nem akart lezuhanyozni, pedig az edző néni felhívta rá külön a gyerekek figyelmét, hogy ez kötelező. Anya nagy nehezen beimádkozta a zuhany alá, de Dodóka kedvét ezzel sikerült teljesen elrontania. Utálta az egészet.
Már a medencéhez menet vacogott, és sírásra görbítette a száját, úgy nézett anyára, hogy teljes lehessen anya lelkiismeret-furdalása. A szomorú nézést a vízből is folytatta, úgy delejezte anya tekintetét, hogy anya lássa, mennyire rossz neki.
Anya mérges lett, nem tudta, mit tegyen. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy ott fog ülni a parton, de nem fog ránézni a kisfiára. Arra gondolt, hogy Dodóka arra játszik, hogy anya megsajnálja, csapot-papot otthagyva odarohan hozzá, félrelöki a bámészkodó szülőket, kikapja őt a vízből, és hazáig meg sem állnak.
Anyának ez persze eszébe sem jutott.
Ellenben feltűnően másfelé kezdett nézelődni.
Kikukucskált az ablakon, hogy vajon süt-e még a nap.
Megnézte, hogy az uszodának hány ablaka van, és abból hányat nyitottak ki, hány maradt csukva.
Megfigyelte, hogy a szomszéd csoportban hogyan próbálkoznak a gyerekek kimászni a medencéből a partra.
Beszélgetett közben más anyukákkal, apukákkal is.
Minden csinált, csak Dodókára nem nézett rá.
Aztán egy jó negyed óra elteltével odakukucskált a kisfiára. Dodóka épp ránézett, és csodák-csodájára fülig ért a szája. Anya nem hitt a szemének, és gyorsan elkapta a tekintetét, nehogy Dodóka megint bevágja a "szomorú vagyok, és sanyarú a sorsom" arckifejezést.
Anya azonban nem bírt magával, és néhány pillanat múlva visszanézett. Dodóka még mindig mosolygott.
Öt perc múlva is.
Tíz perc múlva is.
Óra végén pedig lecsúszott a csúszdán. Igaz még úszógumiban, és úgy, hogy felülről a gyerekek tolták a vállát, alulról pedig az edző néni húzta a lábát, de lecsúszott.
Harmadnap Dodóka azt mondta, hogy az úszás jobb, mint a foci. Nem kell annyit futni. És tulajdonképpen igaza van...
Negyedik nap Dodóka hatkor kelt, még a család előtt, felöltözött, majd a konyhában kiosztotta a kenyereket, és a vajat is az asztalra tette. Mikor anya kiment a konyhába, épp a hűtőben ácsorgott.
- Dodóka! Mégis mit csinálsz hajnali hatkor?
- Reggelit készítek a családnak. Leveszed a lekvárt nekem?
- Reggelit? - hitetlenkedett anya. - De mégis miért ilyen korán?
- Mert az úszás miatt korán kell kelni - világosította fel Dodóka anyát.
Dodóka fél órával az indulás előtt az autóban ült.
Nem akart elkésni semmiképp sem.
Mert az úszás a világon a legjobb dolog.
És Dodóka most már minden áldott nap úszni akar, amíg a nap reggel felkel, és este lenyugszik - a negyedik napon délelőtt legalábbis ezt mondta.
