A gyerekszoba helyszínének állapota a gyakorló szülők számára nem kétséges.
A rend ismeretlen fogalomnak számít a gyermek témakörrel kapcsolatban.
Így van Dodóka és Pannika szobájában is.
Fürdés után anya azt kéri, hogy villámgyorsan tegyenek rendet, akkor aztán indulhat a beígért társasjátékozás.
Anya öt perc múlva elismétli a kérést.
Anya tíz perc múlva elismétli a kérést.
Anya tizenöt perc múlva elveszíti a türelmét. Felhívja a gyermekek figyelmét arra, hogy ez így nem mehet tovább. Amennyiben néhány percen belül nem lesz rend a szobában, úgy számíthatnak arra, hogy közös játék és mese nélkül bújhatnak ágyba.
Dodó érzi a fenyegetettség szagát a levegőben. Felkap egy kisautót, és hanyagul a dobozába hajítja. Majd felkap még egyet, és az előző után küldi.
A harmadik kisautót már nagyobb erővel dobja.
Kicsit nagyobb erővel.
Túl nagy erővel.
Anya felkapja a fejét, és óva inti Dodóit attól, hogy összetörje a játékait.
- Jól van na – rántja meg a vállát Dodó. – Nyugi, nem törik össze!
- Dodóka, ha dobálod, akkor összetörik.
- Rendben – mosolyog Dodó, majd a negyedik kisautót is a többi után küldi.
- Dodó! Most beszéltünk erről! – mérgelődik anya. – Még egy húzásod van, aztán összeszedem a játékaidat, és azoknak adom, akik megbecsülik.
- Nem, azt nem teheted meg – húzza össze a szemöldökét Dodóka. – Ezek az én játékaim! – jelenti ki, és egy 67-es Mustangot dob az ingatag lábakon álló garázs felé.
- Lehet, hogy a te játékaid, de nem dolgoztál értük egy percet sem! – néz rá bosszúsan anya. – És úgy látom, hogy nem is igazán becsülöd meg azt, amid van!
- Én megbecsülöm, de akkor sem dobhatod ki! – emeli fel a hangját Dodóka.
- Ne emeld fel a hangodat kisfiam, én sem kiabáltam veled. Kidobni ugyan nem dobom ki, viszont ezt a garázst most beviszem a másik szobába.
- Neeeeeeee! – kiabál Dodóka. – Azonnal hozd vissza, az az enyém!
- Nem viszem vissza! – mondja ellentmondást nem tűrő hangon anya. – Nem vigyázol rá, dobálod, összetöröd. Más gyerekek örülnének neki, te pedig tönkreteszed.
- Nem teszem tönkre, az az enyém.
- Nem fogok leállni vitatkozni ezen, kisfiam – ingatja a fejét anya. – Elismerem, hogy a tiéd, de ezt most elviszem, mielőtt nagyobb baja esnék – nézi a lepattant korlátot a műanyag játékon.
- Neeeeeeeem! Nem viheted el! – kiáltja mérgesen Dodóka. – Ha azt elviszed, akkor elcseréllek egy másik anyukára.
- Tényleg? – lepődik meg anya.
- Igen. Egy olyanra, aki nem veszi el a játékaimat.
Anya elszomorodik, nem ezt várta.
Igaziból nem nagyon szeretné, ha Dodóka lecserélné őt. Nagyon szereti a kisfiát.
Hirtelen eszébe jut, hogy mennyire várta, hogy végre a karjaiban tarthassa, amikor még csak a pocakjában lakott.
Hogy amikor több, mint egy hónapot kórházban töltött, nehogy Dodóka hamarabb elinduljon megnézni a nagyvilágot, akkor hajnali ötkor, a vérvétel előtt, azon imádkozott a mosdóban, hogy minden rendben legyen, és Dodóka még töltsön bent néhány hetet a pocakjában.
Hogy milyen volt, amikor Dodó először mondta ki, hogy „anya”.
Most pedig elnézi ezt a felfújt kis pukkancsot, és nem hiszi el, hogy ilyet mondott neki.
- Még hogy lecserélsz? – próbál nyugalmat erőltetni magára anya, bár nagyon nehéz. Még ha Dodó nem is mondta komolyan, azért nagyon rosszul esett neki. De anya felnőtt, tudja, hogy ebben a helyzetben is meg kell őrizni a hidegvérét, hiszen egy lassan öt éves kisfiú száján könnyen kicsúsznak olyan dolgok is, amiket nem gondol komolyan.
- Szóval hogyan is gondolod ezt a cserét? – kérdezi mosolyt erőltetve magára.
- Úgy, hogy lecseréllek! – mérgeskedik Dodóka.
- Rendben van, ha ezt szeretnéd, ám legyen – mondja lemondóan anya. – Akkor holnap elviszlek az oviba, és választhatsz magadnak egy új anyukát. Olyat, aki nem veszi el a játékodat, hanem hagyja, hogy tönkretedd, rendben?
- Nem, nincsen rendben.
- De új anyukát akarsz, nem?
- …
- Dodóka, te mondtad, az előbb, hogy lecserélsz. Akkor beszéljük meg, hogy én is fel tudjak rá készülni. Szerintem ez egy jó megoldás lehet. Az oviban lecserélhetsz, ott rengeteg anyuka van, kedvedre válogathatsz.
- Nem cseréllek le! – vágja ki magát Dodóka. – Nem mondtam komolyan.
- De már kimondtad kisfiam, és a kimondott szónak súlya van.
- De nem akarlak elcserélni – kezdi sírós hangon Dodóka. – Én nagyon szeretlek – öleli át anya lábát.
- Sajnálom Dodóka, de amit kimondtál, azt már kimondtad. Megértelek, biztosan nem vagyok tökéletes, és ha ennyire fájlalod, hogy elvettem a játékodat, elfogadom a döntésedet.
- De inkább nem cseréllek el!
- Ha akarod, akkor akár már reggel kiválaszthatod az új anyukádat – mondja anya a ruhákat hajtogatva, mintha meg sem hallotta volna Dodóka sírós hangját.
- De nem érted, hogy nem akarok másik anyukát? – kiabál rá Dodó, remélve, hogy anya végre megérti, hogy átgondolta az elhamarkodott döntést.
- Dodóka, nem váltogathatod a döntésedet egyik pillanatról a másikra. Ez egyik percben azt mondod, hogy lecserélsz, és ezzel összetöröd a szívemet. A másikban pedig azt, hogy mégis megtartasz. Ez nem jó így nekem. Gondolj csak bele, neked hogyan esne?
- Rosszul anya – mondja Dodó, most már sírva. – Nagyon sajnálom, hogy összetörtem a szívedet. Nem akartam – néz rá nagy komolyan. – Én szeretlek téged, sőt imádlak, és soha nem cserélnélek el. Téged sem, apát sem, meg a Pannit sem.
- Biztosan? Jól meggondoltad? De, ha megtartasz, akkor tudnod kell, hogy ha tönkreteszed a játékaidat, akkor legközelebb is elveszem őket.
- Jó anya – öleli át Dodó anya nyakát. – Bármit elvehetsz. Csak téged had’ tartsalak meg.
