Alszanak a gyerekek?
Nem.
Jobbára eszük ágában sincs.
Hatkor vacsora, hétkor fürdés, fél nyolctól mese apával.
Vagy anyával.
De többnyire inkább apával.
Utána következne az, amit édes álomnak nevezünk.
Édesek. Csak nem álmosak. Mármint a gyerekek.
Bár, végül is, hogyan is lehetne álmos egy két éves kislány és egy majdnem öt éves kisfiú este nyolckor?
Dodó beterelgeti Pannikát a kiságyba. Aludj kicsim! – mondja neki felnőttesen, komolyan.
- Dodóka! Nézz! – mondja Panni huncutul, és eszeveszett ugrálásba kezd a kiságyban.
- Panni! Nem szabad ugrálni – inti Dodó a fejét csóválva.
- Dodóka! Nézz! – mondja Panni újra, most már nevetve.
- Aludj Panni! – mondta Dodó nagy komolyan, és kiteszi az ajtó elé a papucsát.
- Dodóka! Dodóika! – kántálja Panni, és a férfiúi elhatározás egy pillanatra meginogni látszik. Dodóelmosolyodik.
- Már megint rendetlenkedsz? – kérdezi fejcsóválva. – Jön az esti ugrabugra?
- Dodóka nézz! – mondja fennhangon Pannika, göndör fürtjei csak úgy lobognak, ahogy a kiságy matracán ugrabugrál.
- Nem szabad ugrálni, Panni – nevet most már Dodó is. – Így ugrálsz? – kérdezi, és ő is ugrálni kezd az ágyon. – Te nagyon rendetlen kislány vagy.
- Dodóka! Dodóka! Nézz! – kapaszkodik Panni a kiságy szélébe, egyre vadabbul ugrabugrálva.
- Anyáék nagyon mérgesek lesznek – próbálja felvenni az ugrálás ütemét Dodóka. – Majd mehetsz a büntetésbe. Tudod?
- Tudod? – néz rá Panni, persze még mindig ugrál.
- Én tudom. De te is tudod Panni?
- Gyerekek, elég legyen! – lép be anya. Az ajtó előtt már kigyönyörködte magát, és most felvette a „szigorú anya vagyok” álarcot.
- Anya! Nézz! – szólítja fel Panni anyát is a kiselőadás látványvilágára.
- Pannika nem nézlek. Fejezd be, és feküdj le! – lép oda anya a kiságyhoz. Gyengéden megöleli Pannit, majd lefekteti, a kezébe adja a babáját.
- Anya! Kopott baba! – néz rá Pannika komolyan.
- Igen, a kopott babát – bólogat Dodóka.
- Jó, akkor Dodóka kapcsold le a villanyt. Én meg elénekelem először a Kopogtat a fakopácsot, utána pedig az Aludj babát. Jó lesz úgy?
- Jó lesz – mondja Panni.
- Kopogtat a fakopács az ágon – kezdi anya az esti éneket, de Dodó hahotája félbeszakítja.
- Még hogy kopott baba! – kacarászik Dodóka, és pillanatok alatt Pannikát is megérinti a remek hangulat, visítozva nevetgél.
- Akkor a mai ének ennyi volt – áll fel anya. – Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyen idétlenül viselkedtek. Szép álmokat!
- Anya ne! – kiabálnak egyszerre a gyerekek.
- Sajnálom – válaszolja anya, és ad egy-egy puszit a kicsik fejére. – Talán majd holnap.
Néhány percig csend van.
Aztán anya meghallja a kiságy ütemes dobogását.
Panni ismét ugrál.
- Dodóka! Nézz! – szólítja fel a bátyját az előadás élvezetére.
- Panni! – szól rá Dodó. – Most már aludni kell, feküdj le.
- Le – kontrázik Pannika.
- Igen, feküdj le. Holnap nem fogsz tudni felkelni. Érted?
- Érted? – kérdezi Pannika.
- Én értem, de te nem! Aludni kell!
- Kell.
- Igen, aludni kell. Aludj!
- Aludj!
- Én alszom, te szórakozol itt.
- Itt – ismétli Panni.
- Na jó, nem foglalkozom veled – rázza meg a fejét Dodó.
- Veled.
Néhány percnyi csönd.
- Panni! – hasít bele a hangos kiabálás a megnyugodni készülő szülők estéjébe. – Te egy nagyon rendetlen kislány vagy!
- Vagy – kontrázik Panni megingathatatlanul.
- Hát ledobálod a fejemre a ruháidat? Hát hogy képzeled? – mérgelődik Dodó.
Anya és apa kivárnak.
Bentről mérgelődés hallatszik.
- Ez nem lehet igaz. Ilyet csak a buta gyerekek csinálnak – hallatszik Dodó hangja. – A másik lábadat is dugd ki a rácson, felhúzom a zoknidat– mondja felnőttes komolysággal. – Ha még egyszer leveszed a ruhádat, szólok anyáéknak. – Fel tudod húzni a nadrágodat?
- Igen – bólint Pannika.
- Jól van. Akkor most már aludj. Szerencse, hogy anyáék nem jöttek be, és szidtak le.
Anya és apa a nappaliban kuncognak.
Bent a szobában szintén kuncogás.
Egy percig.
Két percig.
Három percig.
- Tente baba, tente – énekelgeti Panni. Dodóka közben elaludt.
Néhány perc múlva Panni is elcsendesedik.
Aztán anya bemegy, és betakarja őket.
A ma esti csoda: elaludtak.
